Potápi Árpád János: A közös nevező a magyarság kell, hogy legyen

Németh Ernő

Portéka és Tűlevél

Két évtized krónikása

Tóth Péter

Köszönet

A Vajdaság Ma története dióhéjban

Húsz év, szubjektíven

Friedrich Anna

A Vajdaság Ma húsz évnyi anyagából már meg lehetne írni szűkebb pátriánk történelmét, mondogatom magamban, miközben átgondolom, milyen eseményeket áttekintve érzékelhető, hogy merre is haladunk/haladtunk a húsz év alatt, s milyen múltbéli markáns dolgok hatottak jelenünkre, jövőnkre. Már-már gondolatban állítom is össze a kronológiát, amikor fehéren-feketén szembesülök az egyébként is ismert gáttal: egy ilyen, mai aktuális szempontokat nem mellőzhető újságírói válogatással csakis szubjektív adat- és íráshalmaz születne, ami nem feltétlenül igazodna a történelmi objektivitás követelményéhez.

Mi is történt a húsz év alatt, amiről tudósított a Vajdaság Ma? - a kérdésre a válasz egy egyéni időutazás a ma függvényében visszacsengő tartalommal. Szerbia és Vajdaság most éppen december 17-én ismét parlamenti képviselőket választ, ennek az eseménynek a hatása alatt a régi hírekből a választások eseményfolyamát is összeállíthatnánk, különös tekintettel például a választási interjúkban elhangzott ígéretekre és más kampányfogásra. Ehhez kapcsolódóan pedig - lévén, hogy ez a legutóbbi kampány egyik fókusza - áttekinthetnénk a szerb-magyar kapcsolatokat, a 2013-as szerb-magyar megbékélés eseményeit, vagy éppen a határ menti lakosság hétköznapjait (nem csak az övékét) érintő, messzi földről érkező vándorok-okozta nyugtalanság okainak sokaságát.

És ha már határ és nyugtalanság: arról is írhatnánk, mióta vált rémálommá a szerb-magyar határ legális átlépése a több órás kínos várakozások árán.

És ha már határ és remény, akkor egy áttekintésben téma a Belgrád-Budapest vasútvonal is, amelyről (szinte hihetetlen, milyen régen) 2013 november 25-én Bukarestben írt alá megállapodást Orbán Viktor magyar, Li Ko-csiang kínai és Ivica Dačić szerb kormányfő...

Mennyi várakozással teli esemény a húsz év alatt! S mennyi szubjektív öröm és mennyi veszteség is! Mi, akik távolról szemléltük a hírportál születését, később pedig tevőlegesen is részt vettük az éltetésében, a húsz év alatt bizony jócskán öregedtünk, szeretett kollégáink egy része már odaföntről szemléli a bölcsesség nagy toleranciájával, hogy mi mindennel törődünk mostanában, s talán még súgnak is nekünk nagy titokban. Mert így tették akkor is, amikor itt voltak közöttünk, és támogathattuk egymást, amikor kellett. Most is őrzöm J. Garai Béla kollégámnak, a Tűlevél rovat állandó szerzőjének a rövid üzenetét, amit 2013-ban küldött reagálásként az egyik Rózsa utcai levelemre, amelyben elsirattam a testvéremet. De itt van a gépben Gerold Lászlóval folytatott levelezésem is, akivel vagy szóban vagy írásban rendszeresen megvitattuk az aktuális eseményeket, közöttük a Portéka című rovatának a tartalmát is. Mennyire hiányzik Laci 2016 októberi távozása óta ez a soha többé vissza nem térő lehetőség! Most, a húsz évről elmerengve, újra megerősítően hatnak a támogató gesztusok, amelyek talán odafentről is érkeznek titokban, ha már az élet mulandósága elsöpörte azoknak a pillanatoknak a varázsát, amikor még élő kommunikáció volt közöttünk.

Tehát: mennyi érzelmekkel átszőtt élmény és várakozással teli esemény a húsz év alatt, ami kötődik a 20. születésnapját ünneplő Vajdaság Mához! Ám e visszatekintés során egy pillanatra sem felejtettem el: ahhoz, hogy egy kis közösség hírportálja húsz évig fennmaradjon, elsősorban olvasók s állandó látogatók kellenek, akik nem mulasztják el átfutni az alapító főszerkesztő, Sebestyén Imre által meghatározott kritériumok alapján jól megszerkesztett napi híreket. Ha pedig rákattintanak az állandó rovatok tartalmára, és ez által éltetik azokat, hát külön köszönet érte.

E húsz év alatt itt a Vajma körül megtanulhattuk, hogy elegendő csak a címoldalt átböngészni, s máris értesülünk a legfontosabbakról. Ugye, így lesz ez a portál harmincadik születésnapján is!